2016. 06. 12-19. között kollégámmal úgymond egy örömpecára ellátogattam az általam még soha nem horgászott Veszprém megyében található Széki tóra! A megérkezést követően, bójázás, radarozás meder feltérképezése következett és az etetés, ami vegyesen magmix és King baits Banán fűszer oldódó bojli volt! Az első halra kb 3 órát kellett várni, ami az általam nagyon kedvelt por dippbe mártott Hotshot golyóra érkezett, majd ezt követte még 4 db hal, aminek a legnagyobbja 16,13 kilós volt. Az első hét halból 6 db Hotshot-ra érkezett és egy db T1 bojlira. A horgászat ideje alatt folyamatosan változott a júniusi időjárás és ezzel együtt a légnyomás is, így én is arra "kényszerültem", hogy folyamatosan váltogattassak az ízvilágon, mert jól látszódott, hogy a halak is elkezdtek más ízvilág felé mozogni. Ekkor a negyedik nap reggelén felraktam egy 3-as kombóba a másik nagy kedvencemet a fokhagyma-hal ízesítésű golyót, mert délutánra vihart jelzett a meteorológia és ugyebár vihar előtt mindig intenzíven táplálkoznak a halak! Ez a taktika be is jött, mert pontban 12 órakor megakasztottam életem halát, egy 19.10 kilós tő ponty személyében, amivel a fényképezést követően a nem túl meleg 21 fokos vízben alá is merültem, így engedvén útjára a csodálatos nagytestű pontyot.

A túra befejező utolsó szakaszában megérkezett a melegfront, ami több "kapástalan" teli órát is hozott magával, de tekintettel arra, hogy életem halát sikerült megfognom, így örömmel távoztam erről a gyönyörű helyről, ahova, ha nem is idén, de az elkövetkező években biztos, hogy visszatérek, az idei rekord fogásom megdöntése érdekében.  A horgászat ideje alatt 25 db pontyot illetve amurt sikerült partra terelnem, amiből 10 db volt tíz feletti példány, az össz. fogásom 203.51 kg volt, ami 8,14-es átlagot jelent.  

Hajrá King Baits! :)

Gere Balázs