Két jó peca a Nagybivalyoson

Igaz, hogy az egész telet végighorgásztam, így nem panaszkodhatom. De januárban szembejött velem egy elszabadult CT berendezés, aminek vizsgálati eredménye egy jó időre kivont a forgalomból. Március közepén már minden porcikám unta a tétlenséget, és ráadásul olyan hírek jöttek a Nagybivalyosról, hogy megy a ponty, fogják rendületlenül a sporik. 

Egy pár nap nagyon szeles idő után március 21-én, hétfőn végre kijutottam kedvenc tavamra. Az idő jó, süt a nap, a szél kissé erősebb, de legalább jó irányból fúj, északi.

A sporik segítettek kipakolni, a versenyládát még nem szabad emelgetnem, de úgy gondoltam, a legkönnyebb, 3,90-es keszeges, 2-8 grammos match bottal valahogy csak elbánok. Az etetőanyagot – ami mindig King Baits – 2 kg-ot otthon bekevertem. Az eper-tejszínes kaja világosnak tűnt, ezért TRACIX BLACK porból csak egy kávéskanállal összekeverve szép sötétbarna színű etetőanyagot kaptam.

Ezt csemegekukoricával és fagyasztott csontival dúsítottam, egy kevés angolmorzsát is tettem a keverékbe. A szelet hátulról kaptam, így egy 10 grammos úszóval könnyedén meg tudtam horgászni az előttem elterülő öblöt. Olyan 30 méterre etettem 10-12 egykezes gombóccal, és talán még egy félóra sem telt el, már jelentkeztek a kárászok. A csali 3-4 darab csonti volt 14-es horgon, a főzsinór 0,16-os, az előke 0,12-es. 

Az első három kárász után csalit váltottam, hátha a kukorica jobb lesz.

Ezután egy csemege és egy-két csonti volt a csali. Csodák csodája rögtön bejött a váltás, mivel ezután sorozatban fogtam a pontyokat, koipontyokat.

Nagyon jó pecában volt részem, tizenhat halig jutottam: ebből 11 ponty (nagy részük koi) és 5 kárász. Elsőre hideg vízen nem is rossz, elhatároztam, hogy szerdán újból jövök.

Szerdán ki is mentem a tóra, de olyan viharos szél fogadott, ami lehetetlenné tette a matchbotos horgászatot, így fájó szívvel, de hazamentem.

Péntekre (március 25-én) normalizálódott az időjárás, a szél jelentősen mérséklődött, de az iránya nem volt ideális, tudniillik déli volt, ez itt sosem volt jó, a pontyok nem szeretik az ebből az irányból fújó szelet.

Bepakolás (segítséggel) a hétfőn bekevert etetőanyagnak semmi baja, így gyorsan beetettem és vártam a kapást. Amíg déli szél fújt, kapásnak nyoma sem volt, egy óra elteltével megállt a szél, kisimult a víz, lassan keleti majd északkeletivé vált. Ez már bizakodóvá tett, mert itt ez az irány a legjobb, ekkor mozdulnak a halak. Így is lett, egy-két kárász után megjelent az első ponty, egy szép koi.

Azt hittem, a hétfői nap fog ismétlődni, de nem, több koi nem jött, viszont a pontyok úgy 3 kg és afölöttiek voltak.

 Sokat kellett várni, míg a pontyok beindultak, de megérte, egy szép terítéket tudtam fotózni.

A King-Baits etetőanyag most is bizonyított, ajánlom mindenkinek. Már alig várom a következő alkalmat. Görbüljön!

Foto: Kaviczki Zsombor

Szabó László