Szezonnyitó verseny

A tavalyi év második felétől úgydöntöttem,hogy próbára teszem magam kisebb-nagyobb versenyeken.A Nyírpazonyi versenyen elért 1. helyezésemet  követően úgydöntöttem ,hogy a 2015-ös évtől ismét részt veszek egyéni versenyeken.

A 2015-ös év első egyéni ,szezonnyitó versenye lakóhelyemhez közel eső kisebb tavon került megrendezésre.A Szentesi horgásztó (Svätuše)Szlovákia keleti részén terül el. A tó pár éve nyillott meg a horgászoknak.Átlagmélysége 2m.

A versenyen  a regisztrációt követően megkezdődött a sorsolás.A tó méretéhez képest meglepő módon  30 hely lett kialakítva a versenyzőknek.A sorsolásnál  az 5-ös  helyre húztam,ami a tó elején,a sekélyebb részén terült el. Mivel nem ismertem a tavat,csak előző nap horgásztam rajta.Így nemtudtam,hogy a sorsolást követően örüljek e a kisorsolt helyemnek.A többiek álltal közepesnek ítélt hely végülis szerencsésnek bizonyult számomra.

A következő csalikkal próbáltam szerencsét

A verseny során a halak kapókedve szinte a nullával volt egyenlő.Ezért muszáj volt az egész versenyen variálni a csali felkínálásán ,bizakodva,hogy talán 1-2 halat sikerül kifogni.

A  verseny ideje 5 óra volt.Másfél óra várakozás után megjelentek a halak az etetésemen,amit próbáltam minél pontosabban meghorgászni illetve megetetni.Az etetésemet kiakasztott zsinórklipszes tehnikával végeztem el.Rövid idő alatt sikerült szákba terelnem 2 pontyot és kisebb kárászokat.Majd újra elkezdődött a várakozás,ami végül sajnos a verseny végéig kitartott.

Összegezve a verseny folyamán ,amivel sikerült kapást elérnem és halat fognom az a Puha FLuo Pellet Fokhagyma-menta ízesítésű volt 2szem csontival feltűzve a horgon,majd dippelve T1 aromába.

Az eredményhirdetés pillanatában éreztem,hogy  dobógó közeli helyen végzek,mivel a verseny folyamán beláttam az egész tavat és őszintén szólva kevés horgászt láttam halat fogni. 

Majd elérkezett az eredményhirdetés pillanata.Hamar  eljutottunk a dobogós helyezést elérő horgászokhoz.Végül az én nevem hangzott el utoljára ,ami azt jelentette,hogy sikerült megnyertem a Szentesi szezonnyitó versenyt.Nagy öröm volt számomra,hogy sikerült egy gyenge napon is eredményesen zárnom a verseny.Eredményemet köszönhetem a  King Baits Puha Fluo Pelletei közül is a Fokhagyma-menta ízesítésünek.